Marianna&György

2015. május 2.

Szerelmünk története.......

2003 tavaszán amikor már közel 4 éve ismertük egymást nem gondoltuk, hogy most 2014 telén a gép előtt ülünk majd és saját esküvői honlapunkat szerkesztjük.

Megismerkedésünk története nem „szerelem első látásra” volt, hiszen 4 évig ugyanabba az osztályba jártunk, sőt ugyanabban a baráti körben mozogtunk, de nem igazán figyeltünk fel egymásra. Barátságnak indult, számtalan együtt töltött buli után, azon a bizonyos tavaszon a Lovardában megrendezett Fesztelen Fesztivál döntött sorsunkról, amikor is egy félve bevallott szeretlek után mindketten tudtuk, hogy lesz folytatás.

Innentől kezdve nagyon hosszadalmas lenne leírni az elmúlt 11 év történéseit, de megnyugtatunk mindenkit, hogy csodálatos, élményekkel teli évekről tudnánk hosszadalmasan beszámolni. Ezek az élmények kellettek ahhoz, hogy hivatalosan is összekössük életünket.

Hogy, hogy történt a lánykérés? Nos, ezt mindkettőnk szemszögéből szeretnénk megosztani, hiszen mindketten máshogy éltük meg.

Maresz:

Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell mondjam, hogy előző nap még össze is zörrentünk egy kicsit, tehát eszembe nem jutott, hogy pont másnap a 11 éves évfordulónkon fogja megkérni a kezemet!

Aznap délután még az egyik vendégem körmét csináltam, amiről természetesen Gyuszó tudott, hiszen mint utólag kiderült megnézte a naptáramat. Persze ő közben telefonon érdeklődött, azzal az indokkal hívott fel, hogy el ne felejtsem hazavinni a…….. (már nem emlékszem). Hazaértem, besötétítve a ház, ő meg gyertyák tömkelegével, és egy gyönyörű csokorral a kezében várt és kívánt boldog évfordulót. Egy kicsit furcsálltam is a dolgot, hogy nem szoktunk ilyen nagy dolgot keríteni az évfordulónknak, de ennyi is volt, nem agyaltam tovább. Az asztal megterítve, akár egy étteremben, melyen két McDonalds-os menü volt tálalva. Nagyon tetszett az ötlet. Nagyon szeretem a mekis kaját, és az elmúlt időszakban nem is nagyon jártunk, mert mint tudjuk egészségtelen. :) Ennél jobbat ki sem találhatott volna. Visszatettem a vízbe a csokrot, leültünk megvacsoráztunk, közben beszélgettünk, még közelebb is hajoltam a csokorhoz, hogy milyen szép ez a virág, de a benne rejtőzködő gyűrűt nem sikerült észrevennem. Vacsi után lefeküdtünk a kanapéra, tévézgettünk, majd Gyuszó elment fürdeni. Visszajött a szobába és írt nekem egy üzenetet, mivel még akkor sem vettem észre a meglepetést. Lehet egy kicsit feltűnőbben kellett volna viselkedjen, nagyon profi volt. Az üzenet egy versikét tartalmazott, amolyan Gyuszó stílusban, melynek természetesen a lényege az volt, hogy legyek a felesége. Amikor megnéztem nem akartam hinni a szememnek, hirtelen fel se fogtam, hogy mi történik. Odaszaladtam az asztalhoz, és remegő kezekkel kerestem a gyűrűt, ami majd ki szúrta a szememet. A kérdésem a következő volt: Akkor most mondjak igent? :) Olyan izgatott voltam, és remegtem, hogy furcsa módon még egy könnycsepp se hagyta el a szememet. De azért nem maradt el az sem, hiszen még aznap el kellett újságoljam a jó hírt, amit már könnyek nélkül nem tudtam megtenni.

Gyuszó:

Mivel a MENYASSZONYOM megelőzött a történetírással, így nem kezdeném el ismét a kezdetektől a történetet, mivel azt már egyszer úgyis elolvastátok.Pár mondatban le szeretném nektek írni (mert muszáj és nem beszél velem, amíg meg nem csinálom :)), hogy én hogy éltem meg a NAGY DÖNTÉS előtti éveket, hónapokat. Soha nem terveztem, hogy megkérem a kezét, úgy voltam vele, mint Herr Pató Pál: „Ej, ráérünk arra még!” Sokáig gyereknek éreztem magam és az eljegyzés nem gyerekjáték. A családban, már többször kaptam az „oltást”, hogy miért nem kérem már meg végre a kezét (ezt kb. 4-5 éve hallgattam). Nem vettem komolyan soha, mert gondoltam, hogy „már nem a ti időtöket éljük” és … ráérünk arra még.

Előbb-utóbb a  baráti társaság sem volt különb, mint a családom abban az értelemben, hogy minden „túltrinkolt” buliban ezzel a kérdéssel fárasztottak, hogy miért nem kérem már meg a kezét, mert biztos nagyon várja. –CSAK. Majd jön az magától, -válaszoltam. Jönnie kell egyszer egy ”KATTanásnak”, aminek a következtében rászánom magam, hogy megkérjem a kezét. Ráadásul, nem akartam gyorsítani a kényelmes, rutinos, megszokott, mindennapjaimon. Teltek - múltak a hónapok, évek, ekkorra már a családon, baráti társaságon belül, már jöttek sorba a lánykérések, esküvők, gyerekek.

-Talán öregszem? – gondoltam magamban. Már nekem is/nekünk is el kellene kezdeni belépni, egy bizonyos NAGYBETŰS életbe lassan 11 év után, de éreztem, hogy csak egyféleképpen lehet ezt igazából véghez vinni (KATT-2014. április 7.). Vonalzóval lemértem egy gyűrűjét. Másnap reggel közöltem a kolleganőkkel, hogy mi a szándékom. Egyik kollegina el is kezdett könnyezni a hír hallatán. Kértem egy kis segítségét a gyűrű kiválasztásában. Nem volt nagy ügy. Elmentünk az első ékszerboltba, ott meg is találtam a megfelelő karikát. Nagyon sokat gondolkodtam, hogyan is adjam át. Valami különleges, emlékezetes, nem levágós és kicsit humoros átadást szerettem volna…  Vacsora? Kirándulás? Az nagyon vágó! Ezt nem akarom. Nem vagyok romantikus egyáltalán. Nem szeretem a felhajtást, de szerencsére a MENYASSZONYOM  sem.Csináltattam végül egy bazi nagy csokrot április 10-re, ürügy az volt, mert akkor voltunk 11 évesek. A csokorba bele integráltattam a gyűrűt, persze úgy, hogy ne legyen egyáltalán észrevehető. –Sima ügy ez a leánykérés.Leírtam, hogy egyáltalán nem szeretjük a felhajtást és nem akartam, hogy egy picit is sejtse, hogy mi a szándékom. Nem akartam egyáltalán romantikus lenni. Tudtam, hogy dolgozik és később ér haza, tehát volt időm, bár igazság szerint nem is vett igénybe túl sok percet az élőkészület:

1.)    Lemenni a McDonald’s-ba 2 db Big Mac menüért (ezt nagyon szereti) és 2 desszertért

2.)    Tálalás, ahogy kell: kés, villa, kanál (bár erre nem is volt szükségünk) stb.

3.)    Rengeteg mécses

4.)    Gyűrűvel „felütött” virágcsokor az asztal közepére

5.)    Zene bekészítve

6.)    És kész

Tudtam, hogy igen választ fogok kapni. Nem nagyképűség, szerintem már Ő is nagyon várta, hogy „kattanjak”. Azon kívül, hogy a gyűrű marha nagy lett, minden simán ment, volt meghatódottság stb. Másnap visszamentünk az ékszerboltba, hogy a karikából összevetessünk, természetesen nem volt kivitelezhető, így kapott egy másik kísérőgyűrűt, mert megérdemelte, ha ilyen sokat várt reám. :)

 

Hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymásban azt, akit egy életen át tudunk szeretni!

 

 

Maresz&Gyuszó